2013. április 29., hétfő

Lap vagy sima formák -pénzkeresési lehetőség!

A mostani fejezetben a sima azaz a lapos formákról írok.
ezekhez nem kell más mint a jól bevált depron amit modell és hobbi boltokban lehet beszerezni.
3 és 6mm -es kell egy -egy tábla ami régen 930-1500ft körül volt.
Ezek a legegyszerűbb formák amit érdemes minden kezdőnek kipróbálni mert kis időráfordítással gyorsan elkészíthető belőle például repülő forma amihez csak pár ólomgolyó kell, az orrba nehezéknek meg pár matrica.
Először is töltsd le és nyomtasd ki valamelyik vitorlázó repülő vonalrajzát. Én a FOX és a BLANIK rajzait használtam. Csak nyomtasd ki és csinálj egy karton sablont amivel fel rajzolhatod a depronra vagy vékony 2mm balsára a repülőd körvonalát. Kell még egy éles kés, pl PVC vágókés amivel körbe vágod a formát, és széles átlátszó cellux amivel rögzíted a szárny két felét ha nem egyben vágod ki.
A szárnyat pont oda kell tenni a farkon lévő vízszintes vezérsíkkal együtt ahová a rajz jelöli. Az orrba kell 2-3 borsó méretű pecaólom amit olcsón meg lehet venni horgászboltokban.
Érdemes úgy bevágni a törzsbe a szárnyat és a vezérsíkot a farok részen hogy kicsit szoruljon de akér ragasztani is lehet pl Palma faragasztóval.
Az enyémek mérete kb 30-35cm törzshossz, és 40cm szárny.

És itt álljunk meg egy szóra.
Ezzel a legegyszerűbb pénzt keresni. Igaz nem lehet meggazdagodni belőle, de ha már kipróbálod milyen egyszerű és mennyien veszik meg egy piacon ha ki viszed egy dobozban ezeket például mint régen én biztosan meg fog neked tetszeni.
Én kb 6000ft értéket vittem mindig magammal amiből egy átlagos piaci napon 4-5000ft vissza is jött, tehát ennyit megvettek. Pedig az áruk csak 350-450ft volt de a mai piacon nincsen olyan játék amivel egy gyerek el tud játszani, olcsó, csinál valamit..ez esetben repül. Ez a sikerének a titka. Olcsó, egyszerű, hasznos és ha el használódik nem baj, olcsó..majd vesznek másikat. Nagyon sok anyuka és nagyszülő sétál a piacokon vásárfiára vadászva amivel meglephetik a szeretett gyermekeket.
  Ha már ki alakul egy vevőköröd, el kezdhetsz új, nagyobb modelleket is csinálni.
Akér csinálhatsz egy weboldalt is amin képekkel és árakkal árulod az általad készített modelleket.
Ilyen lapból készült repülők 70cm szárnyfesztávig még nem hajlékonyak nem kell merevíteni és szépen repülnek még egy kisgyerek kezében is.
   Akinek van rá vonzalma, csinálhat kis sárkányokat is, sima deltoid..tudod a vigyorgós forma szép farokkal, ezeket is nagyon könnyű eladni mert a gyerek az gyerek marad még ma is ebben a rohanó világban.
Tehát ha nincs munkád vagy csak szeretnél egy kis pénzt keresni, ne habozz, próbáld ki. Vesztenivalód nincsen, max lesz pár repülőd 2-3000ft befektetéssel.

Egy kis segítség. A lent látható repülő letölthető ezen a linken:
https://docs.google.com/file/d/0B3pui7caGqjFUk9EbG1NVERRVUk/edit?usp=sharing
Csak nyomtasd ki, vágd ki depronból, 3mm a szárny 6mm a törzs vastagsága. De használhatsz balsafát is elég egy csík 100x10cm -es 2mm vastag csík, ami pár száz ft a modellboltokban.
Jó pénzkeresést és jó szórakozást kívánok!



2013. április 28., vasárnap

Íves formák

Az íves formák készítése kicsit bonyolultabb mint a szögletes formáké, de szebb is.

A legjobb módszer erre ha olyan falvastagságot használunk a modellkészítésnél ami az íveket kitölti..tehát az íves formák is sík lapokból vagy sík lécekből állnak amiket a nyers forma el készülése után csiszolunk ívesre.
Illetve a habmagos építésmód ami nagyon olcsó és célravezető, ám lakásban nem ajánlott végezni mert nincs az a türelmes feleség aki el viseli hogy mindenhol kis fehér darabkák borítják az egész lakást egy ilyen művelet után :-)
Nézd meg ezt a linket, én így csináltam hajóformát ami szinte mindenhol íves. Itt le van írva a teljes folyamat, és az anyagok is.
http://forum.marshallplast.com/index.php?topic=8.0
A képek úgy látom megint nem működnek de át teszem lassan a saját szerveremre az a legjobb.
Képeket itt is le tudsz tölteni itt látod a kész terméket..modellt és azt is hogy hogyan készült ez első darab majd erről a gyártószerszám..negatív sablon a Benett 600, 700 és 740.zipet töltsd le ott le fotóztam a készítés folyamatát:
http://etetohajo.marshallplast.com/?letoltesek,34

http://www.marshallplast.com/download/hajocd.zip


Sarkos és szögletes formák

Ebben a fejezetben a formákról írok, és arról, hogy hogyan tudsz te is egyszerűen elkészíteni egy modellt, vagy mesterdarabot, amelyről ha leveszel egy negatív ,akár több darabot is készíthetsz.
     Az egyszerűség kedvéért két részre osztom a fejezetet.

Az egyszerűbb sík formák, amelyekkel minden kezdő megismerkedik, azok a szögletes és sík lapokból álló formák.
Ilyenek például a szögletes, azaz sarkos hajóformák, vagy a doboz törzsű repülőmodellek formái, melyek sík lapokból állnak. Ezek elkészítése a legegyszerűbb. Mindössze egy három nézeti rajz kell hozzá, amin látjuk a kiszemelt modell vagy forma körvonalait, amit egyszerűen kivágunk rétegelt lemezből, balsafából, sztirudurlapból, depronból, hungarocell lapból vagy a bútorok hátlapjához használt HDF lapból. Itt elég pár borda vagy szelvény, amelyeket az elölnézeti rajzon találhatunk meg. Ezeket kell kivágni és az oldalnézeti rajzot az asztalunkra vagy egy sík falapra téve összeállítani.
  Egy repülő törzse, ami ilyen szögletes a következőképpen készül el:
Kell ugye a rajz, amin megvannak a bordák vagy szelvények. Kell az oldalnézeti rajz, amin összeállítjuk a bordákat és látjuk a bordák távolságát, ami a rajzokon mindig jelölve van. Majd kivágjuk az alkatrészeket, mint a bordák és a törzsünk két oldala. Behelyezzük a két középső bordát, ahol a törzs két oldallapja általában párhuzamos. Majd a hátsó bordát és az első bordákat is behelyezzük. Ezt lehet egyből ragasztani, vagy csak drótozással ideiglenesen rögzíteni. Vigyázzunk mindig arra, hogy derékszögű legyen az oldal- lapokra a borda. Célszerű ragasztáskor egy sík pl.: bútorlapra gumizva vagy súlyokkal rögzítve összeragasztani a testet a csavarodás elkerülése miatt.
  Amikor megkötött a ragasztás és mereven állnak a helyükön a beragasztott elemek, helyezzük fel az alsó és felső borítást is, és már kész is van a repülőnk törzse.
   Egy sarkos hajó pedig így készül. Szintén kell egy rajz hozzá, amin megvannak a bordák, az oldal és a felül- vagy alulnézet. Itt a gerinccel kell kezdenünk, ez kicsit bonyolultabb az igaz, mert a gerincre félcsapolással kell a bordákat egyenként tenni. -ez azt jelenti hogy a gerinc úgy néz ki a csapolások bevágása után, mint egy fésű. A bordákba is a gerinc vastagságának megfelelő bevágásokat kell tennünk. Meg- próbálok keresni egy képet, amin ez látszik. A bordáknak a sarkaiba be kell süllyeszteni egy -egy fenyőlécet, aminek három szerepe van. Egyik hogy ezen fogjuk körberajzolni a borító lapok körvonalait, illetve ezek tartják a bordákat a helyükön, és ehhez fogjuk a palánkolást, azaz a borító lapokat ragasztani -és persze a bordákhoz.

  

2012. december 26., szerda

Az alapok:

Ha készen állsz, vágjunk is bele!

Először is leszögezem, hogy nagyon sokféle modell és makett van. Éppen ezért csak azt írom le neked, ami általánosan minden modell -és makettkészítés alapját képezi.

Itt kihagyom a kötelező anyagismeretet, és az anyagok ismertetését, mert ezeket minden könyv megemlíti elég részletesen, de sok értelme nincsen, hiszen nem készül minden modellező vagy makettező fizikusnak vagy mérnöknek, viszont a konkrét felhasználásra nem tér ki egy könyv sem. Így ezt a tudományos részt javaslom, hogy ugorjuk át, és csakis a gyakorlati alkalmazással foglalkozzunk.


A felhasznált anyagok, fém, fa, papír, karton, műgyanták, hab anyagok mint Hungarocell, Styrodur, gipsz agyag, viaszok és más forma készítéshez használt anyagok. A következő részekben ezek használatát fogom részletesen leírni, hogy te is fel tudd használni, és be tudd szerezni. A beszerzésben segítek, ha valakinek ez gondot okoz!

Előszó

Üdvözöllek!

Előszóként leírom, hogy ezt a blogot azért hoztam létre, hogy megismertesselek a modell -és makett készítéssel. Kezdve az alapoknál, így egészen biztos lehetsz benne, hogy mire végig olvasod, te is tudsz majd otthon modellt és makettet készíteni.

Ha megakadsz valahol, bátran írj levelet nekem vagy telefonálj!
Itt tudsz elérni: marshallplast@gmail.com tel: 06203512878 Páll Csaba

Mindenkinek személyesen írok levelet, nem küldök idegesítő semmitmondó hírleveleket. A levelet, amelyet kapsz, én írom személyesen, és csakis neked szól!

 A weboldalamon a termékeimet láthatod leírással: http://www.marshallplast.com
 Ez a web főleg modellhajó és etetőhajó készítéssel, és a termékeim forgalmazásával foglalkozik.

  A  fórumom: http://forum.marshallplast.com
  Ide beregisztrálva tehetsz fel témát vagy kérdést bármilyen kategóriában, ami téged érdekel.

Ez pedig a blogom: http://marshallplast-com.webnode.hu
Itt regisztráció nélkül tehetsz fel kérdéseket, írhatsz bejegyzéseket.

El kezdtem írni egy E-könyvet is, amelyben részletesen megismertetlek a modellezéssel, kezdve az alapokkal, leírva a most használatos építési módszereket, hogy te is tudj modellt vagy makettet készíteni. Ezt kinyomtathatod, vagy eleve nyomtatva fűzve kérheted majd, ha elkészülök vele.

Látogasd meg az oldalaimat, és kérdezz vagy tegyél fel témát!
Üdvözlettel: Páll Csaba